2012. május 2., szerda

Díjat kaptam


Nagyon örültem a Zenzentől kapott díjnak, teljesen meglepett az egész, hiszen én még most is amatőrnek számítok, és nem gondoltam volna, hogy én ilyet valaha is átvehetek.
A feladat az, hogy válasszunk 5 blogot, aminek a követője nem éri el a 200-at. Nos, nekem ilyen nem túlságosan van, és megsérteni sem akarok senkit, inkább megszegem a szabályt, és ezt a lépést kihagyom. Meg kell köszönni a díjat, annak, akitől kaptam, de ez szerintem alap dolog. :)
5 érdekességet kell írni magamról, amit ti még nem tudhattok.

1. Belügyi rendészeti pályára való előkészítést fogok tanulni, de mégsem vagyok túl "jó gyerek". Szeretek lázongani, nemnormáliskodni. (Na, ez most viccesen hangzik. :D)
2. Sokszor nem tudom hol a határ, és túllövök a célon, már-már őrültnek látszom. 
3. Ha valamit elhibázok, és leszidnak, sokáig tudok rajt agyalni, bármi is legyen a téma. 
4. Halálosan megőrülök az édességért, egykor hatalmas nagy disznó leszek, főleg, hogyha így folytatom.
5. Ha lehet, akkor kerülöm a tévét, utálom benne a műsorokat, inkább ülök a gép előtt, vagy ha azt nem, akkor nem vagyok itthon. 



...és még jó párat írhatnék. :) 

6 megjegyzés:

  1. A tv ellenességedet abszolút megértem. Amikor összeköltöztem Pasival, azért fizettünk elő tv-re, mert Ő nagyon szereti a sportokat és mindig meccset kell nézni, én meg azon voltam, hogy ne is legyen előfizunk:D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a díjhoz. :)
    Meglepődtem azon, hogy: "Ha valamit elhibázok, és leszidnak, sokáig tudok rajt agyalni, bármi is legyen a téma."
    Valamennyire ismerlek, de ezt nem gondoltam volna. :D

    VálaszTörlés
  3. tőlem is kaptál ;) http://nyuffika.blogspot.com/2012/05/2-dijat-is-kaptam.html

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a díjadhoz :) Remélem, nem bánod, de tőlem is kaptál egyet:
    http://adriennenails.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html
    Puszika! :)

    VálaszTörlés
  5. szia :) kaptál tőlem is egy díjat, nézz be:)
    http://pankakormok.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés